Csigolya

Függetlenül attól, hogy a gerincoszlop bármely szakaszához tartoznak-e, minden csigolyának közös szerkezeti terve van.

Egy csigolyának teste és íve van. A csigolyatest (corpus vertebralis) előre néz, és támasztóelemként szolgál. A csigolyaív (areus vertebralis) hátul a csigolyatesttel a csigolyaív nyelei (pedunculi areus vertebralis) kötik össze. A test és az ív között található a csigolyanyílás (foramen vertebrale). Az összes nyílás együttese alkotja a csigolyacsatornát (canalis vertebralis), amely a gerincvelőt tartalmazza.

A csigolyatest hátsó felszínén tápnyílások találhatók, amelyeken keresztül erek (artériák és vénák) és egy ideg haladnak át. A csigolyaívből nyúlványok indulnak, amelyekhez a fascia és az izmok kapcsolódnak. A páratlan tövisnyúlvány (processus spinosus) a középsík mentén hátrafelé húzódik, míg a harántnyúlványok (processus transversus) az ív jobb és bal oldalán helyezkednek el. A párosítottfelső és alsó ízületi nyúlványok (processus articulates superiores et inferiores) a csigolyaívből felfelé és lefelé húzódnak. Az ízületi nyúlványok tövét a felső és alsó csigolyabevágások (incisurae vertebrales superiores et inferiores) határolják. Amikor a szomszédos csigolyák egymáshoz kapcsolódnak, a felső és alsó bevágások alkotják a jobb és bal oldali csigolyaközi nyílásokat. Ezeken a nyílásokon áthaladnak az erek és a gerincvelői idegek. Ugyanakkor a gerincoszlop különböző részeihez tartozó csigolyáknak megvannak a saját szerkezeti jellemzőik.